Július 14. és 21. között idén is megrendezésre került az ingyenes, intenzív, érettségi előkészítő Nyári Táborunk! Egy héten keresztül, napi 2×3 órában vehettek részt a diákok tanításokon matematika, történelem és közgazdaságtan tárgyakból.
A táborban jutott idő a szórakozásra is a tanulás mellett. Minden nap izgalmas programokkal vártuk a diákokat: alternatív előadásokat hallgathattak meg, csapatépítő játékokon vehettek részt és sportolhattak a délutánok során!
A táborban megismerkedhettek a táborozók az ExxonMobillal is, akik a jelen korunk kihívásait mutatták be egy fenntarthatósági előadás keretében.
A 2024-es Nyári Tábor megvalósulását az ExxonMobil főtámogatóként támogatta.
A Studium Generale csapata