Országos Nyílt Próbaérettségi Nap – 2022

Kedves Érdeklődők! Szervezetünk az idei évben is megrendezi az Országos Nyílt Próbaérettségi Napot, mely során az érettségi előtt álló diákok felmérhetik felkészültségüket matematikából, történelemből és közgazdaságtanból. Az esemény során közép- és emelt szinten egyaránt kipróbálhatják magukat, akár több tantárgyból is. A szervezet tanárai minden évben megújítják a feladatsort a hivatalos érettségi követelmény alapján, hasonlóan az…

Szülői Nyílt Nap – 2022 január

Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők! Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan részt vettek az októberben megrendezésre kerülő Online Szülői Nyílt Napunkon, viszont azoknak sem kell aggódni, akik esetleg lemaradtak erről. Januárban az idei tanév második Szülői Nyílt Napjára is ellátogathatnak a kedves érdeklődők. Azoknak a szülőknek is ajánljuk az eseményt, akik esetleg már részt vettek októberben rajta,…

Közösségi támogatás

Szervezetünket az időszakos Adjukössze kampányaink keretében is tudja támogatni. A kampány során összegyűjtött összeg a hétvégi oktatásainkon túl segít számunkra megvalósítani legfontosabb eseményeinket, mint például az Országos Nyílt Próbaérettségit, mely az elmúlt években Budapest mellett 5 vidéki helyszínen is megrendezésre került az országban és tavaly több mint 3300 diák jelentkezését fogadta. A támogatások nélkül továbbá…

Szülői Nyílt Nap – 2021

Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők! Idén októberben is megrendezésre kerül, immár sokadik alkalommal a Studium Generale által szervezett Szülői Nyílt Nap, melynek keretein belül megismerkedhetnek szervezetünk működésével és magával a Budapesti Corvinus Egyetemmel is. Az esemény során érinteni fogunk olyan témákat, mint például a felvételi pontszámítás, az Erasmus, a külföldi szakmai gyakorlat, illetve egy szak “expo”-n…

Egyetemi Orientációs Nap – 2021

Kedves Diákok! Tisztában vagyunk vele, hogy az utolsó évetekben mekkora stresszt jelent az érettségi vizsgára való felkészülés, illetve a jövőbeli egyetemi szakotok kiválasztása. Azért, hogy a lehető legtöbbet segíthessünk nektek, a Studium Generale e hét szombaton megrendezi az Egyetemi Orientációs Napot, melynek keretein belül megismerkedhettek a felvételi eljárás és a pontszámítás menetével, a Budapesti Corvinus…