Tavaszi Tábor 2022

Április 11. és 17. között, három év után, idén is megrendezésre került az ingyenes, intenzív érettségi felkészítő táborunk, a Tavaszi Tábor. A 6 nap alatt napi 2*4 óra oktatáson vehettek részt a diákok, valamint a Tábor végén próbaérettségit írhattak az általuk választott tantárgyból. A visszajelzésekből pedig egyértelműen elmondható, hogy a 4-6 fős csoportoknak köszönhetően igazán…

Szülői Nyílt Nap – 2022 január

Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők! Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan részt vettek az októberben megrendezésre kerülő Online Szülői Nyílt Napunkon, viszont azoknak sem kell aggódni, akik esetleg lemaradtak erről. Januárban az idei tanév második Szülői Nyílt Napjára is ellátogathatnak a kedves érdeklődők. Azoknak a szülőknek is ajánljuk az eseményt, akik esetleg már részt vettek októberben rajta,…

Pótjelentkezés 2021/22

Kedves diákok! A nagy érdeklődésre való tekintettel megnyitottuk a pótjelentkezést oktatásunkra. Itt a lehetőség, hogy jelentkezz a Studium Generale érettségi előkészítőjére matematika, történelem és közgazdaságtan tantárgyakból. Ha szeretnél részt venni oktatásunkon, jelentkezz a következő formon: https://forms.gle/YvRW64g6ETPYA6rT9 Határidő: december 20. Üdvözlettel, A Studium Generale csapata