Gyakran Ismételt Kérdések
Szervezetünkkel, tanításainkkal, szekcióinkkal, programjainkkal és rendezvényeinkkel kapcsolatos leggyakrabban előforduló kérdéseket összegyűjtöttük, hogy ezekre gyorsan választ kaphassanak az érdeklődők.
Kövess minket!
Adószámunk: 19669814-1-43
Szervezetünkkel, tanításainkkal, szekcióinkkal, programjainkkal és rendezvényeinkkel kapcsolatos leggyakrabban előforduló kérdéseket összegyűjtöttük, hogy ezekre gyorsan választ kaphassanak az érdeklődők.
Októbertől májusig (az írásbeli érettségi vizsgák kezdetéig) minden szombaton 9:00 és 13:00 között.
Részt vehetsz az E-learning oktatásunkban, melynek során heti rendszerességgel tölthetsz ki feladatsorokat az általad választott tantárgyakból, melyeket tanáraink kijavítanak számodra, felhívva a figyelmedet az általad ejtett pontatlanságokra, valamint megkapod a jó megoldásokat is, hogy biztosan azokat tanuld meg az érettségire.
Szombati oktatás jelenleg Budapesten folyik, de az E-learning rendszerünk az ország minden pontjáról elérhető.
Matematika, Történelem és Közgazdaságtan.
Igen, a beugró teszteknek köszönhetően mindenki az érettségije tervezett szintjének, valamint saját szintjének megfelelő csoportokba lesz besorolva.
Végzős diákok számára a szombati tanítás négy (9:00-13:00), tizenegyedikesek számára pedig három órás (10:00-13:00).
Mindhárom tantárgyban tematikusan végighaladtok tanáraitokkal az érettségin előforduló összes témakörön, a szinteteknek megfelelő alapossággal.
A tanítások a Budapesti Corvinus Egyetem C épületében zajlanak. A terembeosztást, hogy pontosan melyik terembe kell menned szombatonként e-mailben kapod meg tőlünk. Amennyiben nem találnád mindenképp érdemes ellenőrizned a spam mappádat is.
Az SG tanárai a Budapesti Corvinus Egyetem (legkirályabb) hallgatói.
Igen, jelentkezni a tanév során bármikor lehet, melynek feltétele az onlie beugró theszt kitöltése.
Az oktatás, mint ahogy az összes az SG által nyújtott felkészülési lehetőség, teljesen ingyenes.
Az SG évente két tábort szervez, melyek ingyenes intenzív felkészülési lehetőséget biztosítanak az érettségi előtt. A Nyári Tábor a 12. évfolyam előtt álló diákok számára kerül megrendezésre az érettségijüket megelőző júliusban, melynek során napi 2×3 órás tanítások keretében készülhetnek az érettségire. A Tavaszi Tábor közvetlenül az érettségi előtt (március végén, április elején), ahol napi 2×4 órás oktatáson vehetnek részt. Emellett mindkét táborunkban számos lehetőségetek van a feltöltődésre, kikapcsolódásra és szórakozásra is.
A Nyári Táborba való lekerüléshez egy online beugró tesztet kell kitöltenetek, a Tavaszi Táborban történő részvételnek pedig előfeltétele, hogy év közben aktívan látogasd a szombati szemináriumokat, vagy részt vegyél az E-learning oktatásunkban.
Matematika, Történelem és Közgazdaságtan tárgyakat tanulhatsz, melyek közül maximum kettőt tudsz választani. Így a csoportok a következők: Matek-Matek, Matek-Töri, Matek-Közgáz, Töri-Töri, Töri-Közgáz, Közgáz-Közgáz.
Próbaérettségi, mely az OM tematika alapján általunk összeállított feladatokból áll.
Az év során három próbaérettségi alkalom van:
Egyet. Az Országos Nyílt Próbaérettségi Napon akkor is írhatsz PRÉ-t, ha évközben nem vagy SG-s diák.
Ahhoz, hogy az oktatás ingyenes maradhasson, támogatásokra van szükségünk. Ennek legnagyobb arányát az Adó 1%-okból érkező felajánlások teszik ki. Emellett kiadásaink fedezésében pályázati pénzek és céges támogatások segítenek. Ezekről bővebb információt a Támogatás menüpontban találsz.
Próbálunk minél előbb válaszolni minden beérkező levélre. Ha még nem kaptad meg a válaszunkat, akkor valószínűleg sok üzenet érkezett be, de igyekszünk mielőbb válaszolni. Előfordulhat, hogy e-e-mailünk a spam mappába kerül, emiatt érdemes ott is ellenőrizni. Türelmedet ezúton is köszönjük!
Ahhoz, hogy az oktatás ingyenes maradhasson diákjaink számára, támogatásra van szükségünk. Legnagyobb bevételi forrásunk az Adó 1%. Ezen felül kiadásaink fedezésére céges támogatásokat, pályázaton megnyert pénzt használunk. Minden évben kihívást jelent mind az alaptevékenységünk fenntartása, mind táboraink megvalósítása.
A vállalatok lehetőségükhöz mérten támogathatnak minket, ezen felül bármely magánember támogathat minket az adója 1%-ának felajánlásával. Partnereink a közös megállapodásban megfogalmazott módon, ellenszolgáltatásért cserébe támogathatnak minket.
Az adóév végén, adóbevallással együtt egy nyomtatványt kell elküldeni, melyen rendelkezhet minden adófizető az adójának 1%-ával. Abban az esetben, ha adóbevallását munkáltatója készíti el, akkor egy lezárt borítékban ugyanezt a nyomtatványt kell átadni munkáltatójának, vagy jelezni felé felajánlási szándékát az adott évi határidő előtt. Ha adóbevallását online, az ügyfélkapun készíti el, abban esetben az ott lévő formot kell kitöltenie. Ezen felül személyesen is megteheti a NAV ügyfélszolgálatán is.
Jelenleg több céggel vagyunk támogatói kapcsolatban. A pontos lista a Köszönetnyilvánítás és támogatóink menüpontban található.
Önkénteseink mind a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói, akik minden ellenszolgáltatás hiányában, saját idejüket és energiájukat felhasználva dolgoznak a szervezetért és annak küldetésének megvalósításáért.
Vállalati partnereinknek a támogatás mértékének függvényében az alábbi lehetőségeket tudjuk kínálni:
Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény [Tao. tv.] előírásai szerint az adókedvezmény igénybevételének formái:
a.) tartós (legalább 3 évre szóló) adományozási vállalás: ekkor szerződést kötünk a vállalattal, amely így az adomány 40%-ának megfelelő adókedvezményt vehet igénybe.
b.) rövidebb, vagy nem meghatározott időtartamra kívánja a Studium Generale Alapítványt támogatni: ekkor nem írunk alá külön szerződést és a cég a támogatás mértékének 20%-os adókedvezményét vehet igénybe.
Adószámunk: 19669814-1-43
Érettségizik a Cég!, mely egy cégek számára szervezett csapatépítő program, melynek részvételi díjával a szervezet működését támogatják. Bővebb információ a programról az Érettségizik a Cég! menüpontban található.
A nyomtatási és terembérleti díjak a próbaérettségik, valamint maratonok során is jelentős tételt tesznek ki. Azonban a legnagyobb kiadásunkat a tavasszal, illetve nyáron megrendezésre kerülő egyhetes, intenzív, egyben ingyenes felkészítő táboraink jelentik.
A terméktámogatás a támogatás azon formája, melyben a cégek nem anyagi támogatással járulnak hozzá adott eseményünkhöz, hanem saját termékeikkel. Ezeket természetesen diákjaink kapják meg díjkiosztók, tombolák keretein belül. Terméktámogatásért cserébe, úgy mint anyagi támogatásért többek között megjelenést és szóróanyagok terjesztését tudjuk biztosítani.
2017-től az érettségi megváltozott középszinten és emelt szinten egyaránt. Középszinten az elvárt ismeretek nem bővültek jelentősen, csupán a logika és gráfok témakör elvárt ismeretei egészültek ki. A második részben az egy feladatrészből álló feladatokat felváltotta a több részfeladatból álló, akár egymásra épülő feladattípus. Emelt szinten az írásbeli témakörök eloszlásának aránya is változott az előző évekhez képest. A gondolkodási módszerek 25%-ról 20%-ra csökkent, míg az algebra 20%-ról 25%-ra emelkedett. A bizonyítandó tételek köre is bővült, ezzel is segítve a szóbeli vizsgára való felkészülést. Többek között a bizonyítandó tételek lehetnek halmazelmélet, kombinatorika, algebra, geometria témakörökből, vagy akár a vektor területének bizonyítása is előfordulhat.
Érdemjegy | Közép szint | Emelt szint |
5 | 80 ponttól (azaz 80%-tól) | 90 ponttól (azaz 60%-tól) |
4 | 60 ponttól (azaz 60%-tól) | 71 ponttól (azaz 47%-tól) |
3 | 40 ponttól (azaz 40%-tól) | 50 ponttól (azaz 33%-tól) |
2 | 25 ponttól (azaz 25%-tól) | 38 ponttól (azaz 25%-tól) |
Vizsgázónként szükséges segédeszköz a tételsorban szereplő feladatokhoz kapcsolódó összefüggéseket tartalmazó képlettár, melyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít, továbbá szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, melyekről a vizsgázó gondoskodik.
Középszinten az első rész teljesítésére 45 perc, a második részre pedig 135 perc áll rendelkezésre. Emelt szinten 240 perc a felhasználható idő.
Témakör | Közép szint | Emelt szint |
Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok | 20% | 20% |
Számelmélet, algebra | 25% | 25% |
Függvények, analízis | 15% | 20% |
Geometria, koordinátageometria, trigonometria | 25% | 20% |
Valószínűségek számítása, statisztika | 15% | 15% |
Szöveges, a hétköznapi élethelyzethez kapcsolódó, esetenként egyszerű modellalkotási feladat | 30-50% | 30-40% |
Tizenkettedikes diákok számára minden szombaton 9 órától 13 óráig, tizenegyedikeseknek pedig 10 órától 13 óráig tart a tanítás, ahol mindnenki a szintjének megfelelő csoportban tanulhat. A tanév során lehetőség van átismétleni az érettségiben előforduló összes témakört, tanításonként egyet vagy kettőt.
Természetesen. Tanáraink figyelnek a feladatsorok összeállításakor arra is, hogy a csoportban a diákok milyen szinten érettségiznek, és ennek megfelelő szintet állítanak be.
Nincs más dolgod, mint kitölteni a Studium Generale honlapján az online beugrót, mely alapján besorolunk a szintednek megfelelő csoportba és e-mailben értesítünk, hogy melyik terembe kell majd menned szombatonként.
Lehetőséged van a szombati oktatáson felül az E-learning rendszerünkön keresztül tanulni, mely során hetente küldünk elméleti anyagot és feladatsort, illetve a kitöltött feladatsorok javítását és értékelését is elküldjük neked. Lehetőséged van részt venni a Matek Maratonon, illetve a próbaérettségiken is. Ha évközi, aktív és lelkes diák vagy, akkor részt vehetsz egy egyhetes intenzív táborban is, mely közvetlenül az érettségi előtt kerül megrendezésre, ez a Tavaszi Tábor.
Mindezeken felül a Matematika Szekció kiadványai is a segítségedre lehetnek az érettségire való készülésben.
A Matek Maraton az érettségi előtt közvetlenül megtartott több napos esemény, mely alatt az érettségiben előfordulható összes témakörön és típuspéldán végigmegyünk, 40-45 perces előadások keretei között, mind közép-, mind emelt szinten.
Az érettségit megelőző hónapokban a szóbeli kiadványunkból készülhetsz, az írásbelit követően pedig részt vehetsz az általunk szervezett szóbeli felkészítőn, valamint szóbeli próbaérettségin is.
Az E-learning rendszerben minden héten kapsz egy elméleti összefoglalót valamint egy tesztet, melyben tesztelheted tudásodat, ezáltal a saját időbeosztásod szerint készülhetsz.
Ha részt veszel oktatásunkban, lehetőséged van decemberben és februárban (Országos Nyílt Próbaérettségi Nap) próbaérettségit írni. Emellett a Tavaszi Táborban is lehetőséged van tesztelni a tudásod.
Természetesen így is van lehetőséged próbaérettségit írni. Az Országos Nyílt Próbaérettségi Napon bárki megírhatja, az ország hat különböző pontján.
E-learninges diákként lehetőséged van mindkét évközi próbaérettségi megírására.
Bármikor jelezd észrevételeidet tanáraidnak! Ebben az esetben könnyen megoldható, hogy más csoportban folytasd a felkészülést.
A 2017-es májusi érettségi változásait három részre lehet bontani:
2017-től a történelem érettségi a lexikális tudás helyett az összefüggésekre, a történelmi keretek közötti racionális gondolkodásra, és a forrásközpontú feladatok kizárólagos alkalmazására helyezi a hangsúlyt. Ennek több gyakorlati következménye is van: szűkült a tematika, pl.: nem szükséges az ókori civilizációkra (sumer, főniciai) időt szánni az érettségi felkészülésben, továbbá növelték az írásbelire szerezhető pontok számát (90-ről 100-ra, ezzel csökkent a szóbelin szerezhető pontok száma 60-ról 50-re). Az esszéket érintő változások terén ketté kell szednünk a középszint és emelt szint változásait:
Középszinten két esszét kell megírni, egy hosszút és egy rövidet, melyet négy opcióból lehet kiválasztani, ezzel csökkent a válaszható esszék száma. Ha egyetemes történelemből rövid esszét írunk, a hosszú mindenképpen magyar kell, hogy legyen, és fordítva.
Emelt szinten is csökkent a lehetőségek száma, csak hat esszéből lehet választani, amelyek között ott található az új esszé típus, a komplex esszé.
Ezzel át is térhetünk a harmadik változásra, a komplex feladatrendszer megjelenésére. Mindkét szinten megjelent a komplex teszt, amely a legtöbb pontot érő feladat az írásbeli részben. Egy adott témáról akár 7-8 részkérdést is feltehetnek, melyek között lehetnek lexikálisak, forráshoz kapcsolódó, vagy korszakhoz kapcsolódóak is. Kízárólag emelt szinten pedig megjelenik a komplex esszé, a leghosszabb megírandó esszé, amely vagy korokon átívelő problémák feltárását kéri számon, vagy egy összehasonlítandó eseménysorozatra/ideológiára kérdez rá.
Érdemjegy | Közép szint | Emelt szint |
5 | 120 ponttól (azaz 80%-tól) | 90 ponttól (azaz 60%-tól) |
4 | 90 ponttól (azaz 60%-tól) | 71 ponttól (azaz 47%-tól) |
3 | 60 ponttól (azaz 40%-tól) | 50 ponttól (azaz 33%-tól) |
2 | 38 ponttól (azaz 25%-tól) | 38 ponttól (azaz 25%-tól) |
Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet kiegészítése értelmében („kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz és a 2017/2018. tanévi vagy azt megelőző tankönyvjegyzékeken szereplő középiskolai történelem atlaszok is használhatóak”) bármelyik atlasz használható, viszont szóbelin a vizsgabizottság a helyszínen adhat más atlaszt használatra.
Középszinten az írásbeli résznél 180 perc áll rendelkezésre, szóbelin pedig 15 percet kell kitölteni. Emelt szinten ez 240 és 20 percre növekszik.
A tanév során csoportokhoz igazított tanterveken keresztül kronologikusan haladunk végig azokon a témákon, amelyek az érettségi abszolválásához szükségesek. Emellett minden szombati tanításunk középpontjában az interaktív, színes prezentációink – Prez-ik, vagy Powerpoint-ok – állnak, melyek levetítése mellett törekedünk arra, hogy rávilágítsunk adott téma legmeghatározóbb összefüggéseire, és elmélyedjünk olyan témákban, amelyekre talán kevésbé, vagy egyáltalán nem jut figyelem iskolai keretek között.
Természetesen. Tanáraink figyelnek a témák összeállításakor arra is, hogy a csoportban a diákok milyen szinten érettségiznek, és ennek megfelelő részletességgel adják elő a témákat.
Nincs más dolgod, mint kitölteni a Studium Generale honlapján az online beugrót, mely alapján besorolunk a szintednek megfelelő csoportba és e-mailben értesítünk, hogy melyik terembe kell majd menned szombatonként.
Lehetőséged van a szombati oktatáson felül az E-learning rendszerünkön keresztül tanulni, mely során hetente küldünk elméleti anyagot. Lehetőséged van részt venni a Töri Maratonon, illetve a próbaérettségiken is. Ha évközi, aktív és lelkes diák vagy, akkor részt vehetsz egy egyhetes intenzív táborban is, mely közvetlenül az érettségi előtt kerül megrendezésre, ez a Tavaszi Tábor.
Mindezeken felül a Történelem Szekció kiadványai is a segítségedre lehetnek az érettségire való készülésben.
A Töri Maraton egy több napos, ingyenes eseménysorozatunk, mely során együtt átismételjük az emelt történelem érettségi tételeket 40-45 perces előadások keretében.
Természetesen igen, az írásbelik után tartandó SZPRÉ (szóbeli próbaérettségi) napunkon szívesen látunk!
Heti rendszerességgel küldünk elméleti anyagot és feladatsort, így a saját időbeosztásod szerint tudsz készülni.
Ha részt veszel oktatásunkban, lehetőséged van decemberben és februárban (Országos Nyílt Próbaérettségi Nap) próbaérettségit írni. Emellett a Tavaszi Táborban is lehetőséged van tesztelni a tudásod.
Természetesen így is van lehetőséged próbaérettségit írni. Az Országos Nyílt Próbaérettségi Napon bárki megírhatja, az ország hat különböző pontján.
E-learninges diákként lehetőséged van mindkét évközi próbaérettségi megírására.
Bármikor jelezd észrevételeidet tanáraidnak! Ebben az esetben könnyen megoldható, hogy más csoportban folytasd a felkészülést.
2017-től már nincs külön elméleti és üzleti gazdaságtan, a két tárgy egyvelege lett az új érettségiben szereplő tárgy. Könnyítés, hogy nagy része leegyszerűsödött.
Érdemjegy | Közép szint | Emelt szint |
5 | 80%-tól | 60%-tól |
4 | 60%-tól | 47%-tól |
3 | 40%-tól | 33%-tól |
2 | 25%-tól | 25%-tól) |
Igen, van. Amikor a változások még nem voltak biztosak, volt szó róla, hogy csak egy szintű lesz az érettségi, viszont ezt eltörölték és maradt kétszintű az érettségi vizsga.
Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, vonalzó, toll, ceruza. (A számlatükröt az érettségi vizsga tartalmazza.)
Közép- és emelt szinten egyaránt 180 perc áll rendelkezésre a teljes feladatsor megoldására.
Témakör: | Megoszlás: |
Gazdasági és jogi alapismeretek | 25-30% |
Általános statisztika és statisztika gyakorlat | 15-20% |
Pénzügyi alapismeretek és pénzügyi gyakorlat | 20-25% |
Adózási alapismeretek és adózási gyakorlat | 5-10% |
Számviteli alapismeretek és számviteli gyakorlat | 20-25% |
Tizenkettedikes diákok számára minden szombaton 9 órától 13 óráig, tizenegyedikeseknek pedig 10 órától 13 óráig tart a tanítás, ahol mindnenki a szintjének megfelelő csoportban tanulhat. A tanév során lehetőségetek van tematikusan átismétleni az érettségiben előforduló összes témakört.
A Maraton egy több napos program, melyen keretein belül az érettségin megjelenő összes témát egy órás sávokban átveszitek tanárainkkal.
Heti rendszerességgel küldünk elméleti anyagot és feladatsort is, melyek segítségével a saját időbeosztásod szerint készülhetsz.
Ha részt veszel oktatásunkban, lehetőséged van decemberben és februárban (Országos Nyílt Próbaérettségi Nap) próbaérettségit írni. Emellett a Tavaszi Táborban is lehetőséged van tesztelni a tudásod.
Természetesen így is van lehetőséged próbaérettségit írni. Az Országos Nyílt Próbaérettségi Napon bárki megírhatja, az ország hat különböző pontján.
E-learninges diákként lehetőséged van mindkét évközi próbaérettségi megírására.
Bármikor jelezd észrevételeidet tanáraidnak! Ebben az esetben könnyen megoldható, hogy más csoportban folytasd a felkészülést.
A kiadványokhoz támogatás fejében juthatsz hozzá.
Matematika |
|
Történelem |
|
Közgazdaságtan |
|
Januártól elérhetőek a már frissített szóbeli kiadványaink, melyek mindig az aktuális évben az Oktatási Hivatal által kiadott szóbeli témaköröket tartalmazzák.
Bizonyos kiadványainkhoz hozzá tudsz jutni Kombóban is, ezzel kedvezményt tudunk biztosítani.
Bizonyos kiadványainkhoz hozzá tudsz jutni együtt is, kedvezményes áron. Háromféle Kombó van:
Ez azt jelenti, hogy a két kiadványhoz 4998 Ft helyett 3999 Ft adomány ellenében juthatsz hozzá. Ezen felül időszakos kombóink is elérhetőek, erről bővebb tájékoztatást találsz a Kiadványaink menüpontban.
Igen, több kiadvány elkészítése szerepel terveinkben mindhárom tantárgyból, melyek elkészülésük után azonnal rendelhetőek is lesznek.
Szinte bármikor. Több lehetőséged is van, úgy mint:
is hozzájuthatsz kiadványainkhoz.
Rendeléstől számítva maximum két hét. Hetente adjuk fel postán a rendeléseket, a feladást követően pedig pár nap alatt megérkezik. A járványhelyzet miatt esetenként hosszabb szállítási idő is előfordulhat.
Természetesen. Hétköznap az irodánkban is átveheted kiadványodat, a Budapest Corvinus Egyetem E (Fővám tér felé néző) épületének 15-ös számú irodájában egy e-mailben vagy telefonon egyeztetett időpontban, illetve minden tanításon és próbaérettségin, plusz minden nyilvános rendezvényünkön is.
Igen, minden szombati tanításon lehetőség van kiadvány rendelésére a szemináriumokon körbeadott íveken.
Ha huzamosabb idő elteltével sem érkezik meg a csomag, akkor e-mailen vagy telefonon keresztül tudsz érdeklődni, milyen probléma merülhetett fel.
A legtöbb kiadvány 2499 Ft adományért, a Matek Kisokos és (A)LAPOZZ 799 Ft adományért, míg Kombóink 3999 Ft adományért járnak.