Online megoldó nap feladatsorok

A Studium Generale minden évben megrendezi ingyenes Országos Nyílt Próbaérettségi Napját közel 3 hónappal a májusi érettségi vizsgákat megelőzően. Az eseményen bárki részt vehet, aki valós körülményekhez hasonló környezetben szeretné próbára tenni tudását matematikából, történelemből és közgazdaságtanból. Ebben az évben online formában is biztosítottunk lehetőséget a diákoknak próbára tenni magukat, feladatsorokat az alábbi linken éritek…

Korábbi érettségik
Hamarosan…
Emelt szintű szóbeli tételek

A Történelem Szekció Vezetőjének köszöntője

Kedves Érdeklődő!

Szívből köszöntelek a Studium Generale Történelem Szekciójának oldalán. Kik is vagyunk mi? Egy közel 50 főből álló egyetemi baráti közösség, akik a történelem és az oktatás iránti szeretetüket kombinálva szeretnének évről évre gondoskodni róla, hogy ne okozzon problémát az érettségi senkinek, aki nálunk készül.

Tulajdonképpen miért is tanulunk törit?

Azért, mert ha tisztában vagy a történelemmel, tisztában vagy a világ legfőbb működési rendszereivel. Idővel észreveszed magadon, hogy megérted egy-egy politikai döntés logikáját, gazdasági intézmény működését, társadalmi feszültség eredőjét. Mindezt abból, hogy áttekinted, hogyan reagált az emberiség tíz, húsz, száz és ezer éve hasonló problémákra.

Mi ezért szeretjük a történelmet, és ezért tekintjük célunknak, hogy minél többetekkel megszerettessük a tárgyat. Így a Történelem Szekció minden tagja azért áll rendelkezésedre, hogy bármilyen kételyt eloszlasson, ha a történelem értelmezéséről vagy tanulásáról van szó. Megtalálhatsz minket a Budapesti Corvinus Egyetem egyik irodájában, vagy minden szombaton az egyetem új épületében, ingyenes évközi felkészítőinken. Csak egy kattintásodba kerül, hogy egy ilyen hétvégén már személyesen is visszalássunk egy-egy töris csoportunkban!

Reméljük, minél többetekkel találkozunk tanításainkon, online oktatásunkon, próbaérettségieinken, maratonunkon, vagy bármely számotokra és értetek szervezett programunkon!

Mert azt tűztük ki 52 éve, hogy megpróbálunk segíteni – ahogy nekünk is segítettek.

Üdvözlettel,

 

Misovicz Tibor
A Történelem Szekció vezetője

A Történelem Szekció Tanárai

​​Artner Zsuzsanna

Alakszai András

Bakkay Levente

Bartus Levente

Beke Marcell

Belle Martin

Bírócsák Marcell

Czétényi Borbála

Eötvös Kitti

Erdész Márk

Erdős Lilla

Fodor Eszti

Gál Beni

Gárdai Barnabás

Gólya Lilla

Gondás Jázmin

Gubcsi Előd

Gyarmati György

Halász Lili

Hirmann Mátyás

Hosszu Dani

Hudák Bertalan

Isaák Tamás

Jónás Dominik

Kamráth Flórián

Karászi Rebeka

Komjáthi Dávid

Koncz Péter

Kovács Eszter

Kurucz Balázs

Major Sára

Marschall Mirtill

Matyasovszky Lilla

Misovicz András

Misovicz Tibor

Modor Teodor Máté

Nagy Laura

Nagy Viktor

Németh Dániel

Nyikos Marci

Orbán Bogi

Pálmaffy Fanni

Pásztor Mátyás

Pethő Márton

Reich Lorett

Riskutia Tamás

Said Asraf

Simon Zsófia

Slánicz Adrienn

Szabó Bence

Szabó Péter Levente

Tatárka Angelina

Tóth Áron István

Tóth Szonja

Tüske Réka Boglárka

Valent Boglárka

Verebes Anna

Zoltai Márton

A Történelem Szekció kiadványai

Emelt szóbeli tételek 2024

3.499 Ft

Készleten

A Történelem Szekció minden évben megújuló kiadványa magában foglalja az aktuális év harminc emelt szintű szóbeli érettségi témakörét a legfrissebb szabályozások mentén kialakítva. A vázlatos felépítés lehetőséget ad arra, hogy átlásd a teljes tételt és természetesen tartalmaz minden lényeges évszámot, személyt, eseményt és szakkifejezést, ami szóba jöhet a vizsgán.

A kiadvány mérete: A4

A kép csak illusztráció!

Emelt szóbeli tételek 2023

2.999 Ft

Készleten

A Történelem Szekció minden évben megújuló kiadványa magában foglalja az aktuális év harminc emelt szintű szóbeli érettségi témakörét a legfrissebb szabályozások mentén kialakítva. A vázlatos felépítés lehetőséget ad arra, hogy átlásd a teljes tételt és természetesen tartalmaz minden lényeges évszámot, személyt, eseményt és szakkifejezést, ami szóba jöhet a vizsgán.

A kiadvány mérete: A4

A kép csak illusztráció!

Történelmi Mentőöv

2.999 Ft

Készleten

Nyakadon az érettségi? Ha ideje tanulni, de nem tudod hol kezdd el, számodra ez minden, ami
kell, de semmivel sem több! Kezedben tartod a középszintű történelem érettségi anyagának
tematikus, korszakokra bontott összefoglalóját a fogalmakról és személyekről, melyek a legújabb
tantervek alapján előfordulhatnak.
Kisegít, ha süllyed a hajó, vagy bebiztosít, ha tarolni akarsz az írásbeli érettségin.

A kiadvány mérete: A5

A kép csak illusztráció!

Történelem Kombó

4.999 Ft

Készleten

Szeretnél egyszerre két kiadványunkhoz is hozzájutni, és mindezt kedvezőbb áron?
A Történelem Kombót neked találták ki, mely tartalmazza Mentőöv és Kétszintű Munkafüzet kiadványokat is.

Mentőöv:
Ez a kiadvány a középszintű történelem érettségihez nyújt segítséget. Minden évszám, fogalom, személy és esemény megtalálható benne tematikusan ami előfordulhat az érettségin.
Kétszintű Munkafüzet:
Az új komplex típusú kétszintű érettségi rendszerhez igazított munkafüzet több mint 150 vegyes nehézségű feladatot, és azok kidolgozott megoldását tartalmazza. Mind a közép-, mind az emelt szintű érettségire való készüléshez hasznos kiadvány.

A kiadványok mérete: A4

A kép csak illusztráció!

Kétszintű Munkafüzet

2.999 Ft

Készleten

Az új komplex típusú kétszintű érettségi rendszerhez igazított munkafüzet több mint 150 vegyes
nehézségű feladatot, és azok kidolgozott megoldását tartalmazza. Mind a közép-, mind az emelt
szintű érettségire való készüléshez hasznos kiadvány.

A kiadvány mérete: A4

A kép csak illusztráció!

Kincsesláda

2.999 Ft

Készleten

Korszakokra bontott, tematikus összefoglaló a magyar- és egyetemes történelem
kulcsszereplőiről, uralkodóiról és kormányfőiről, a legfontosabb háborúkról és békékről. A
történelmi fogalmak gyűjteménye, egy igazi kincs egy érettségiző kezében!

A kiadvány mérete: A4

A kép csak illusztráció!

Töris tervezők

Az érettségiről

  1. Feladatmegértés
  • Pontosan arról kell írni, amit a feladatban kérnek: se többet, se kevesebbet.
  • Figyelmesen el kell olvasni a feladatot, hiszen egy esszé több részkérdésből áll.
  • Lényegi összefüggéseket kell rögzíteni a források felhasználásával.
  • A feladat elolvasása során érdemes aláhúzni a részkérdéseket, majd az esszé írása közben kipipálni a megválaszoltakat.
  • Hasznos lehet írni egy rövid pontokba szedett vázlatot, amelyben valamilyen logika alapján (időrend, ok-okozat) felsoroljuk az összes kifejtendő részkérdést. Akár a használandó évszámokat is érdemes kigyűjteni.

 

  1. Tájékozódás térben és időben
  • A történelem esszét mindig a tér és az idő meghatározásával célszerű kezdeni, hiszen így nem felejtjük el és a tanárnak sem kell keresnie.
  • Mindig jelöljük meg a teret és az időt, még ha túl egyértelműnek is tűnik. (Például, ha Szent Istvánról írunk esszét, akkor is jelezzük, hogy Magyar Királyság).
  • Próbáljunk minél pontosabb meghatározást adni, nem elég a feladatban megadott tér vagy idő.
  • Rövid esszénél elég egy-egy, de hosszú esszénél legalább 2-2 meghatározást írjunk!
  • Uralkodók esetén az uralkodás évszámait érdemes megjelölni, ehhez segítségül hívhatjuk a történelmi atlaszt.
  • Tér meghatározásának lehet általánosabban írni: Kárpát-medence, mai Francia- és Németország, de ha van térkép, arról is lehet városokat leolvasni, pl.: Esztergom.
  • Időmeghatározásnál legtöbb esetben írni kell legalább egy pontos évszámot. Adódhatnak kivételek, ahol elég a század, például: a francia abszolutizmus kiépülése a XVII. (–XVIII.) századra tehető.

 

  1. Kommunikáció és szaknyelv alkalmazása
  • Használjuk a témához kapcsolódó általános és konkrét történelmi fogalmakat.
  • Figyeljünk a helyesírásra, hiszen a helytelen írásmódért nem jár pont.
  • Törekedjünk a mondatokból álló, logikusan felépített szöveg írására. A megállapításokat nem célszerű egyszerűen egymás után írni, szükség van egy logikus gondolatmenetre, amely mentén írjuk az esszét.
  • Hosszú és komplex esszét mindenképpen tagolni kell (bevezetés, tárgyalás és befejezés). Ez az esetleges helyhiányból adódóan a rövid esszében nem ajánlott.
  • Mikor elkezdjük az esszét, írjunk egy listát azokról a szavakról, amikről biztosan tudjuk, hogy bele akarjuk írni a fogalmazásba. Nem kell mindig a legbonyolultabb, legszakmaibb szavakra gondolni, ugyanis általános és konkrét fogalmakért is jár a pont. (Sokszor az elvárt fogalmak közé tartozik a harc vagy pénz kifejezések is.)
  • Írjunk fogalmazásunkba minél több fogalmat, de figyeljünk, hogy csak a megfelelő szövegkörnyezetben használjuk őket.
  • Ne használjunk indokolatlanul magyartalan kifejezéseket, mert pontatlansághoz vezethet.

 

  1. Ismeretszerzés, a források használata
  • Minden egyes megadott forrást fel kell használni, majd mindegyikhez tenni egy megállapítást. A felhasználandó források közé tartoznak a szöveges forrásokon felül a képek, karikatúrák és táblázatok is.
  • Törekedjünk az ok-okozati kapcsolatra.
  • A forrást elemezni kell, azaz nem elég idézni a forrást, hanem értelmezni kell – saját szavainkkal leírni, miről is szól az adott forrás – valamint erről egy megállapítást kell tenni, vagy következtetést levonni. Tehát a forrásból szűrjük ki a releváns információt, majd vonjunk le lényegi megállapítást, következtetést.
  • Ha összehasonlításról van szó, akkor általában két hasonló vagy ellentétes forrás adott, ilyenkor ezeket kell szembeállítani, összehasonlítani.
  • Az egymás mellé/alá helyezett forrásokról kell összehasonlító megállapítást tenni.
  • Érdemes minden forrás mellé az első olvasás során egy rövid mondatot, gondolatot írni, hogy a későbbiekben ne a források újraolvasásával teljen az idő.
  • Már a források olvasásánál érdemes felállítani egy gondolati struktúrát például, hogy mi-mit követ, miből következik vagy hogy mi-mivel áll szemben.
  • Akár pontosan nevezzük meg a forrást, például Szent István I. törvénykönyvében olvasható, hogy…

 

  1. Eseményeket alakító tényezők feltárása, kritikai és probléma központú gondolkodás
  • A témához kapcsolódóan írjunk le mindent, ami nem található meg a forrásokban. Ez a legtöbb pontot érő feladatrész, melyben a vizsgázó tényleges történelmi tudását mérik fel és értékelik.
  • Akárcsak a forrás használatnál, itt is megállapításokat kell tennünk, melyekből következtetéseket vonunk le.
  • Fontos, hogy hiába jó a megállapítás, hiába az adott lecke része, ha nincs arra konkrétan irányuló kérdés, akkor nem ér pontot, csak sorokat veszíthetünk vele!
  • Komplex esszénél különösen fontos, hogy ne eseménytörténetet írjunk.
  • Törekedjünk arra, hogy tömören, a nagyobb összefüggésekre koncentrálva írjunk.

 

  1. Általános tippek
  • Körültekintően válasszuk ki a történelem esszét! A hosszú esszé alapján válasszunk, hiszen ez sokkal több pontot ér, mint a rövid esszé.
  • Az esszé kiválasztásánál ne csak azt vegyük figyelembe, hogy melyikről tudunk többet írni vagy melyik téma megy jól, hanem azt is, hogy melyiknél vannak jobb források.
  • Figyeljünk az időre. Nem érdemes sietni, hiszen az összecsapott munka nem jó munka, de nagyon sok időt pazarolni egy esszére sem szabad.
  • Kezdjük a legnehezebb, leghosszabb vagy legtöbb pontot érő feladattal!
  • Arról és csak arról írjunk, amit a feladat kér!
  • Ne lépjük túl a megadott sorszámot. Maximum 5 sort olvas még el a javító tanár, a többit nem veszi figyelembe és nem pontozza. Ezért gondoljuk át előre, mire hány sort szánunk, nehogy a lényeges információk maradjanak a végére.
  • A feladat elolvasása után érdemes vázlatokat írni.
  • Közép szinten mindenképp nézzük meg a történelem atlaszt, sokat segíthet mind a történelmi korszak és tér meghatározásában, valamint a fontosabb csaták/események évszámai is benne vannak.
  • Figyeljünk nagyon a nyelvhelyességre, főleg a tulajdon- és személynevek írására!
  • Mielőtt leírunk egy mondatot, gondoljuk át, az tényleg szükséges-e, kérdezte-e a feladat. Az utólag kihúzott mondatok az eszét átláthatatlanná, rendezetlenné teszik, amiért értékes pontoktól eshetünk el.
  • Összehasonlításnál mindig közös, vagy ellentétes pontokat kell keresni, erre kell építeni az állításokat, nem pedig külön-külön kell elemezni a két feladatrészt.
  • Pipálgassunk: Amikor befejeztünk egy gondolatot, húzzuk le a listánkról, hogy lássuk, mennyit kell még kifejtenünk, és arra mennyi helyünk, időnk van még.
  • A forrásokat figyelmesen olvassuk át, írjuk mellé a kulcsmondanivalót, hogy az mindenképp bekerüljön a történelem esszébe.
  • A vizsga végeztével ne adjuk be rögtön a dolgozatot, hanem olvassuk át az elkészült esszéket. Ilyenkor még észrevehetjük, ha egy mondatunk értelmetlen vagy egy szót helytelenül írtunk le, és még korrigálhatunk.
  • Próbáljunk meg szépen, olvashatóan írni, nehogy azon veszítsünk pontot, hogy a javítótanár nem tudja elolvasni a válaszainkat.
  • Egyes szám harmadik személyben fogalmazzunk (például megállapítom helyett megállapítható).

 

A történelem érettségi az első lépés ahhoz, hogy megértsük a minket körülvevő folyamatokat, illetve, hogy sikeres közgazdászok, társadalomtudósok vagy jogászok legyünk. Elengedhetetlen napjaink megértéséhez, azonban talán ezért a legjobban tanulható tárgy is, hiszen bármikor találkozunk egy problémával napjainkban, ahhoz valamilyen történelmi eseményt, kiindulópontot tudunk csatolni.

A közép- vagy emelt szintű történelem érettségire való felkészülésben segítségre lehet a Studium Generale ingyenes érettségi felkészítő kurzusa, a Történelem Szekció gyakorlást és felkészülést segítő programjai, mint a T-A-L-I Workshop és a ProjectE esszéíró kurzus, valamint kiadványai.

Online oktatásunkról (oktatásunkról)

Jó hangulatú, interaktív tanításaink során a tanárok szakmaisága mellett a technikai világ által biztosított eszközöket is igyekszünk maximálisan kihasználni. Minden előadásunkhoz készítünk kísérő diasorokat, prezentációkat, amiken az érettségi szempontjából fontos évszámok, nevek, helyszínek és történelmi fogalmak mellett igyekszünk a történelmi folyamatokat vizuálisan is ábrázolni. Tapasztalataink alapján egy prezentáció nagyon sokat segíthet a tanulásnál. Sokan a történelem atlasszal érettségiig nem is igazán találkoznak, így legalább a prezentáció során megtanulhatják térben is elhelyezni az adott eseményeket, ami érettséginél fontos pontokat jelenthet. Egy folyamatábra vagy egy összetettebb animáció a vizuális megjelenítéssel egyszerűbben megérthetővé tehet egy-egy összetett folyamatot.

Mind személyes, mind online oktatásunkon túl igyekszünk minél több tanulássegítő lehetőséget megteremteni diákjaink számára. A Történelem Szekció egy gondolatébresztő workshop sorozattal és egy esszéíró kurzussal igyekszik színesíteni az érettségire való online felkészülést. A T-A-L-I (Történelem Aktualitás Lépéselőny Intellektus) délutáni foglalkozásokon olyan komplex témák kerülnek közösen megvitatásra – szimulációs feladatokkal, csoportmunkával vagy vitákkal kiegészülve – mint a diktatúrák vagy a globalizáció kérdése. Célunk a komplex gondolkodás fejlesztése, hogy bemutassuk a történelmet nem csak lineárisan lehet szemlélni, és ha kilépünk ebből a dimenzióból, akkor mennyi mindent meg tudunk érteni.

A ProjectE egy 6 hetes intenzív esszéíró kurzus, ahol diákjaink esszéikre folyamatosan visszajelzést kapva fejleszthetik esszéíró képességüket. Lehetőséget adunk, hogy emelt és középszinten, rövid, hosszú és komplex esszékben egyaránt kipróbálhassák magukat a diákok. A lényeg a gyakorlás, hiszen minél többször ül neki a feladatnak valaki és minél több visszajelzést kap, annál nagyobb előnnyel indul majd az éles megpróbáltatáson.

A Studium Generale célja az esélyegyenlőség megteremtése a felsőoktatásba való bekerülés kapcsán, így az oktatás minden diák számára elérhető és teljesen ingyenes. A csoportokba való bekerülés feltétele a szervezet által tartott októberi „Beugró Napon” való részvétel, és egy előzetes tudásfelmérő teszt megírása, mely célja, hogy minden jelentkező tudásszintjének és fejlődési céljának megfelelő csoportba kerüljön.