Az alábbi néhány sorban arról olvashattok, mi is az a

"Matek Szekció"

A Studium Generale felvételi előkészítő tanfolyamain három tantárgyat oktatunk: matematikát, történelmet és közgazdaságtant. Mivel matekból mindenki érettségizik, a középiskolás diákjaink közül ezt tanulják legtöbben, így közöttünk is matek tanárból van a legtöbb (annyi, mint a másik két szekcióban együttvéve). Mi alkotjuk a Matek Szekció közösségét, amely nemcsak szervezeti egység, hanem baráti társaság is az SG-n belül. Diákjaink kétféle módon kerülhetnek velünk kapcsolatba: "szombati tanítás" és "online oktatás" formájában.

A tanításra jelentkezők szombatonként szemináriumi keretek között sajátíthatják el az érettségihez szükséges matematikai ismereteket. Fontos kihangsúlyozni, hogy a képzés célzottan az érettségi követelmények alapján került felépítésre. A tanórákon típusfeladatokon keresztül készítjük fel a diákokat a nagy megmérettetésre. Módszerünk azon alapszik, hogy a tanulók elsajátítsák azokat a megoldási sémákat minden témakörben, melyek alapján minden feladat végeredménye könnyedén kiszámítható.

Akik az online oktatási formát választják, azoknak tíz emelt és tíz középszintű érettségi megoldására van lehetőségük. Ezek az online érettségik az év során egyenlő időközönként kerülnek fel az online oktatási felületünkre. Ezt az “online oktatás” menüpont alatt érhetitek el.

Az év során 4 próbaérettségit (PRÉ) is tartunk: decemberben, januárban, márciusban, illetve a Tavaszi táborban. Ezen sorok javítását mindenkinek a csoportvezető tanárai végzik. Közvetlenül a szóbeli érettségit megelőzően a szóbeli érettségire felkészítést és szóbeli próbaérettségit is tartunk az emelt szinten készülő diákjainknak.

Felkészüléseteket a Szekció kiadványai is segítik, melyekről a “Matekos Kiadványok” menüpont alatt szerezhettek bővebb információkat.

Amennyiben bármilyen további kérdés merül fel, bátran forduljatok e-mailben honlapkészítőnkhöz, vagy személyesen az SG-szobában (Fővám tér 8. 15. szoba) bárkihez!

Sikeres felkészülést kívánok Mindenkinek a Matek Szekció nevében!

Budai Márton

A Matek Szekció vezetője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Július 2014
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3